Újra itt 😊

 Nagyon sok idő telt el az utolsó bejegyzésem óta.
Igazi okot nem is tudok mondani, hogy miért nem születtek bejegyzések. Az egyik (fő) ok, amire nem vagyok büszke, az a saját lustaságom. Főzni főztem ha nem is mindig azt amit igazából szerettem volna. Képeket is készítettem, bár az utómunkákat már nem végeztem el rajtuk.

Elértem azt a kort, amikor már nem lenne szabad olyan dolgokkal foglalkoznom, amiket nem szeretek és nincs hozzá kedvem. Ez persze nem vonatkozik a H-P 08-17 közötti időszakra. Kevés ember van, akinek a hobbija egyben a munkája is. Mi, többség, "átvészeljük" ezeket az időszakokat és utána próbálunk olyat dolgokat csinálni amiben örömünket leljük.

Már réges-régen nem teszek újévi fogadalmakat, mert sosem tartottam be őket hosszútávon (van amit még rövidtávon sem).

A blog eddig csak a főzésről szólt, pedig nem csak az érdekel.
Ezentúl, az ételek mellett, szeretnék megosztani néhány fotót is, ami kirándulások, utazások alkalmával készültek.

Némelyik mellé lesz egy kis történet is.

A mostani Dániában készült. Egészen pontosan Ribe-ben.
Csodálatos hely, mint egész Dánia. Nyugodt, csendes, tiszta... Már tudom miért a dán az egyik legboldogabb nemzet.

A kép egy kis parkban készült. Az úr csak olvasgatott és élvezte a kellemes nyári délelőttöt.
Kutyái pihentek, teljes volt a nyugalom.
Szeretnék ilyen nyugit magam körül!

Megpróbálom megteremteni ezt a harmóniát. Nem lesz könnyű, de nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
Próbálom kerülni a nekem nem tetsző dolgokat. Ha valami nem jó nekem, akkor azt hagyom. Ha valahol nem jó nekem, akkor onnan eljövök.

Meglátjuk hogy sikerül majd véghez vinnem.

És akkor a kép, amivel nagyon boldog új esztendőt kívánok mindenkinek.



Megjegyzések